"Csomószor néznek rám irigykedve az emberek, hogy nekem milyen jó dolgom van, hogy nem egy fix munkahelyen dolgozom. Néha az gondolom, hogy tényleg, Anikó, te aztán a szerencse fia (lánya) vagy, és elégedetten hátradőlök. Máskor meg zsigerből cáfolom az összes erre vonatkozó állítást. Hangulatfüggő. Aztán valamelyik nap – „munkaidőben” – elmentem ebédelni a Semmi Extrába, csak úgy spontán, mert nem volt itthon semmi kaja. És akkor azt éreztem, hogy azért nekem tényleg nincs olyan rossz dolgom, és egy kicsit jobban el is gondolkodtam ezen. Annyira, hogy pontokba szedtem a pro és kontra érveket. Olyan jó neked! Vegyük először a mellette szóló érveket, vagy legalábbis azokat a mondatokat, amiket azért már sokszor hallottam mások szájából – irigykedve. Azaz olyan jó neked, hogy:

1.nincs főnököd

2.azt csinálsz, amit akarsz

3.akkor csinálod, amikor akarod

4.tök sok szabadidőd van, bármikor ráérsz

5.csak azt csinálod, amit szeretsz

6.akkor mész szabadságra, amikor akarsz

És akkor nézzük a valóságot:

1.Egy főnököm nincs – cserébe mindenki a főnököm. Tulajdonképpen az összes megbízóm az... szóval nemcsak egy embert kell kiismernem, nemcsak egy ember igényeihez kell alkalmazkodnom, hanem minden egyes megrendelőéhez. Az mondjuk nagyban javít a helyzeten, hogy egyrészt legtöbbször jófej megrendelőim vannak, másrészt nem ülnek napi 8 órában a nyakamon.

2.Azt csinálsz, amit akarsz. Hát persze! Ha szerencséd van. Naaaagy szerencséd. Vagy mondjuk van egy gazdag pasid (csajod), és nem ebből kell megélned ;-) Legyünk őszinték – ha pénzt akar keresni az ember, akkor muszáj alkalmazkodni, és nem is mindig a megbízóhoz. Mert pl. a trendeket is muszáj követni. Ráadásul, amikor kezdő az ember, akkor nem biztos, hogy meg tudja válogatni a munkáit. Megkockáztatom, ez a szabadúszás legnehezebb része, legnagyobb dilemmája. Hogy meddig megy el az ember, mennyire hagyja eluralkodni azt a félelmet, hogy „jaj, ha ezt nem vállalom el, többet nem keresnek meg”, és a nyomás miatt miben és mennyit enged. Én egyébként alapvetően nem panaszkodhatok, mert már a pályám elején is olyan munkák találtak meg, amik szerintem passzoltak hozzám, és nem kellett óriás kompromisszumokat kötnöm. Igyekeztem mindig testhezálló munkákat elvállalni. Legtöbbször bejött – aztán persze volt 1-2 olyan műfaj is, amiről időközben kiderült, hogy mégsem nekem való. Ilyen például a könyvillusztrálás. Úgyhogy azt nem is erőltetem. Ide vágó téma még a próbamunkázás, na meg az ingyenmunka. Az „ez neked jó reklám lesz”. Ez a kedvencem! Amikor azzal a fantasztikus ajánlattal találják meg az embert, hogy csináld meg a munkát, és mi ugyan nem fizetünk érte, de kiírjuk a honlapunkra a nevedet. Mert az neked reklám. Hát köszi! Köszi, de NEM!

3.Akkor csinálod, amikor akarod. Igen, ez igaz. Ha sikerül megfelelően hosszú határidőt kiharcolnod. ÉS ha nincs gyereked. Sőt a legjobb, ha pasid és családod sem. Kicsit túlzok, de tényleg igaz, hogy akkor „megy a legjobban” az időbeosztás, ha az ember nincs komoly párkapcsolatban, gyereke meg pláne. Ja, és azt majdnem elfelejtettem, hogy legjobb, ha 20 éves maradsz örökre. Max. 30. És akkor bírni fogod. Szóval amióta a fiam megvan, azóta nem tudok napi 10-12 órát dolgozni. Tényleg 8 órám van, amit ő az oviban tölt. Én már nem bírom az éjszakázást, nem ülök a gép elé este 9-10 óra után. Ezért mostanában nem is vállalok annyi „külsős” munkát, inkább a saját márkán építésén dolgozom, kötetlenebbül.

4.és 6. Tök sok szabadidő. Ez nagyon egyszerű és logikus. Ha szabadúszó vagy, akkor csak azért fizetnek, amit megcsinálsz. Nincs munkaidőben való kávézás, nincsenek fizetett üresjáratok, igaz nem fizetett túlóra sem. Szóval, ha csak azért fizetnek, amit megcsinálsz, akkor ha extrán sok a szabadidőd, akkor vagy csóró vagy, vagy elképesztően menő vagy és csilliárdos órabérért dolgozol. Szerintem akkor ezt nem is kell tovább magyaráznom. Szabadsággal pont ugyanez a helyzet. Senki nem fizeti. Viszont tényleg akkor mész, amikor szeretnél.

5.Végül a csak azt csinálod, amit szeretsz. Ez egyrészt egybevág a kettes ponttal. De azért egy kicsit tágabb. Néha muszáj „eladni” magamat. De mindig meg kell találni azt a pontot, ami még belefér az ember imidzsébe. És mi az, amit akkor sem, ha jó sokat fizetnek érte.

Aztán az azt csinálod, amit szeretsz, feltételezi azt, hogy tudod, hogy mit szeretsz/szeretnél csinálni. Tehát ki kell találni. Mindent. Mindent neked, egyedül. Eleinte persze segítenek a családtagok, barátok, de egy ponton túl nem lehet nyúzni őket azzal, ami igazából nekem fontos. Azért ez is egy teher, hogy mert mi van, ha semmi jó/új/egyedi/szeretnivaló nem jut az eszembe? Jajj :D Aztán persze úgyis!

Ezek után kérdés, hogy tényleg akkora szabadság-e a szabadúszás? Ha nem is akkora, mint ahogy elképzelik páran, azért szabadság. Akkora mindenképpen, hogy én nem cserélném semmi másra!"

Idilli ugye? ;)

A vázlat, és a belőle készülő kép. A dátumokra ne is nyagítsatok rá, egy éve tervezem befejezni.

Gondoltam naivan, majd a fotózás alatt haladok, hát nem haladtam, szóval ez a kép, még mindig így néz ki...

A festmény, és a belőle készült receptfüzet, sokunk kedvence

Az asztal amin dolgozom, túlzás lenne műteremnek hívni, de nekem pont elég, na jó, néha lehetne nagyobb is..

Fotó: Kondoros Éva Katalin